Lecke a vadludaktól

 

Gondolkoztál már azon, hogy miért repülnek V alakban a vadludak?

Amikor egy-egy madár suhint egyet a szárnyával, felhajtóerőt biztosít az őt követő madár számára. Egy V alakban az egész csapat legalább 70%-kal hosszabb utat tud megtenni, mintha a madarak egyedül repülnének. Amikor egy lúd kiesik a V alakból, hirtelen úgy érzi magát, mintha mázsás súly húzná lefelé, és gyorsan visszatér a csapathoz.

Csakúgy, mint a ludak: az emberek, akik azonos irányba tartanak, és közösséget alkotnak, gyorsabban jutnak el céljukhoz, mint azok, akik teljesen egyedül próbálnak haladni.

Amikor egy lúd elfárad, hátra repül, és egy másik foglalja el a helyét a V csúcsán.

Ha az embereknek lenne annyi józan eszük, mint a ludaknak, rájönnének, hogy a sikerük egyértelműen a közös munkájukon múlik, felváltva vállalva a munka nehezét és osztozva a vezetés terhén. A hátul repülő ludak hangos gágogással bátorítják az elsőket a sebesség növelésére. Fontos, hogy a mi hátulról jövő „gágogásunk” bátorító legyen az elől haladóknak. Különben csak gágogás marad.

Amikor egy lúd megbetegszik, két másik lúd is lemarad vele a V alakzatból, és követi, hogy védelmet nyújthassanak számára. Addig maradnak vele, amíg erőre nem kap, és újra repülni tud, vagy amíg meg nem hal. Akkor útra kelnek, hogy beérjék saját alakzatukat, vagy csatlakozzanak egy másikhoz.

Bárcsak mi is ennyire önfeláldozók lennénk, hogy érdemesek lehessünk ilyen barátokra, akik a szükségben mellettünk állnak!

Nem kell tudósnak lennünk ahhoz, hogy tanuljunk ezektől a csodálatos teremtményektől, csak meg kell állnunk, és figyelnünk elég hosszasan.

„Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked. Avagy beszélj a földdel, és az megtanít téged, a tenger halai is elbeszélik néked. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?” (Jób 12:7-9)

Van, aki hallgat a vadludakra.

„A gazdag emberek hálózatokat építenek, mindenki más pedig munkát keres” Robert T. Kiyosaki Gazdag papa

Az alkalmazotti lét évekig mint egy védőburok vesz körül minket. A főnököd megmondja mit, hogyan tegyél, nincs felelősséged, a fizetésed minden hónapban megkapod, amiből a számláidat egyre nehezebben tudod fizetni. Alkalmazottként, vagy kisvállalkozóként egyre többet kell dolgoznod, hogy többet keress. Hogy el tudd tartani a családodat, másodállást vállalsz, mégsem jutsz egyről a kettőre. Alkalmazottként rengeteg korlát határozza meg tetteinket. Áruba bocsájtod a drága idődet, de sajnos neked is 24 óra áll rendelkezésedre. Így aztán egy nap alatt csak adott összeget tudsz keresni és már benne is vagy a taposómalomban, az idő rabszolgája vagy. Mindebből a főnököd élvezi a legtöbb hasznot. Ahogy telnek az évek, egyre fáradtabb vagy, megbetegszel, egyre ritkábban látod a családodat.

Nézz szembe a tényekkel! Ne kapaszkodj a munkahelyi biztonság illúziójába!

Sikerszorzó - Hatástöbbszörözés - Duplikáció - Másolódás


Gondolkodj másképp! Légy egyszerre egy időben több helyen! Az alkalmazottaknak az üzleti élet misztikus fogalma ismeretlen, és ezt a varázslatot úgy hívják, hatástöbbszörözés! A lehetőségek száma végtelenre gyarapszik, amint megérted a hatástöbbszörözés elvét. A hatástöbbszörözéssel időt nyersz és egységnyi idő alatt több profitot tudsz termelni. Egyre többet tudsz tenni egyre kevesebb erőfeszítéssel.

Ne tékozold el az idődet, mert az elvesztegetett időt soha nem kapod vissza! Ha minőségibb életet akarsz élni, elegendő szabadidőre és pénzre van szükséged, akkor ahhoz a legmegfelelőbb az otthonról irányított, passzív jövedelem termelő üzlet. Egy olyan rendszerrel, amely a hatástöbbszörözés elvén működik.

Az MLM / Network Marketing olyan üzleti modell, mely bizonyítottan a legjobb lehetőség manapság, melyben megtöbbszörözheted magad és olyan eredményeket érhetsz el, amelyre egymagadban soha nem lennél képes. A Network Marketing egy működő módja a passzív jövedelem megteremtésének. Nem igényli az állandó, aktív jelenlétedet, eleinte munka mellett is végezheted, és néhány hónap múlva akár a jelenlegi jövedelmednél is többet kereshetsz, melynek nincs felső határa. Nincs kockázatvállalás, minden lépésedet tapasztalt vezetők segítik, hosszú távon pénzügyileg szabaddá, sikeres emberré válhatsz.

A Network Marketinget elkezdheted anyagi befektetés, idő, alkalmazottak, és szakértelem nélkül, amellyel kiépíthetsz egy élethosszig tartó anyagi biztonságot, amit a jelenlegi állásod soha nem tud biztosítani.



Jó volna tenni valamit? Fogadd el a segítségünket!



Pablo és Bruno Tanmese a csővezetékről (videó 10:21p)

Faktor latin eredetű szó, jelentése: hajtóerő, tényező, összetevő, szorzó


„A sikeres ember az, aki eggyel többször állt fel, mint ahányszor elesett.”. Üzemeltető: Blogger.


Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

*
*

Kapcsolatfelvétel

Nevem: Csikós Ilona

Tagsági kód: 310009373

Tel.: +36(20)9573864

immunerositokave(@)gmail.com

www.immunerositokave.dxn.hu

Üzleti titkok Európa legsikeresebb üzleti vezetőjétől


Sikertörténetek



MLM Siker interjúk


Siker vagy Kudarc?