A siker és a béka

Volt egyszer egy csoport béka akik versenyezni akartak. Egy nagyon magas toronyba akartak feljutni. Sok néző gyűlt össze, hogy figyeljék a versenyt és biztassák a békákat. Elkezdődött a verseny. De... A nézők közül senki nem hitt abban, hogy egy békának is sikerülni fog feljutni a torony csúcsára. Ilyeneket mondogattak: „Oh, de fárasztó!!! Sosem fognak feljutni!“ Vagy: „Semmiképp nem sikerülhet, a torony túl magas!“ A békák kezdtek lemaradozni, egyetlenegy kivételével aki élénken kapaszkodott felfele. A nézők kiabáltak: „Ez túl fárasztó! Senki sem fog feljutni!“ Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza. Csak az az egy haladt tovább kitartóan. Egyáltalán nem akarta feladni! Végül mindenikük feladta, azt az egy békát kivéve, aki hatalmas ambícióval és kitartással egyedül jutott fel a torony csúcsára! Ezután a többi béka és a nézők is meg akarták tudni, hogyan sikerült neki az, amit mindannyian lehetetlennek hittek. Egy néző odament a békához és megkérdezte, hogyan volt annyi ereje hogy feljusson a csúcsra. Ekkor derült ki, hogy a győztes béka SÜKET volt !!!

A TANULSÁG? Sose hallgass azokra az emberekre akik mindig negatívok és pesszimisták, mert ők elrabolják a legszebb vágyaidat és reményeidet, amiket a lelkedben hordozol! Gondolj mindig a szavak erejére, mert bármit hallasz vagy olvasol befolyásolja tetteidet!

Tehát:

LÉGY MINDIG OPTIMISTA!

És leginkább

LÉGY EGYSZERŰEN SÜKET, HA VALAKI AZT MONDJA, HOGY NEM TUDOD MEGVALÓSÍTANI ÁLMAIDAT!

Gondold ezt:

BÁRMI SIKERÜLHET NEKED, HA IGAZÁN AKAROD!

Aki bármi rendkívülit elért az életben, biztos, hogy volt megvalósítandó célja.

HA NINCS CÉLOD, NINCS MIÉRT DOLGOZNOD!


Mi a siker?


A siker nem más, mint hogy meg tudod valósítani az elképzeléseidet, önmagadat.

„Ha az ember képes álmodni és képes arra, hogy céljai legyenek, akkor boldog és életteli tud lenni. Ha nincsenek céljai, akkor még csak jövője sincs.” L. Ron Hubbard


Vágytól a megvalósításig


Ideje magadba nézni! Ha sikeres akarsz lenni, nem bízhatod az életedet a szerencsére. Vannak céljaid, vagy csupán a problémáidtól akarsz szabadulni? Készen állsz a változásra? Ha valamit el akarsz érni, változtatni kell eddigi szokásaidon!


KEZDD A CÉLKITŰZÉSSEL!

A célok visznek bennünket előre, ezért érdemes tudatosan foglalkozni velük. Írd le a céljaidat pontosan, részletesen hogy érezd az ízét, a szagát, a tapintását, hogy magad elé tudd képzelni! Ne azt írd le, mit nem szeretnél, hanem azt, amire konkrétan vágysz. Vizsgáld meg, hogy ezek a célok a sajátjaid, vagy másoké? A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok az emberek, akiknek átgondolt, leírt és időhöz kötött céljaik vannak, sokkal nagyobb arányban érik el ezeket. Kitűnő példa erre a Yale Egyetem hallgatói között 1953-ban végzett felmérés. A frissen diplomázott hallgatók mindössze 3%-a rendelkezett meghatározott célokkal. 20 év múlva ismét megkérdezték az egykori osztályt, és a konkrét célokkal rendelkezők nettó jövedelme messze meghaladta a többi 97% jövedelmét együttvéve. A tanulság a következő: a célmeghatározás megtérül, bármennyire is untatnak, vagy fenyegetve érzed magad tőle.


AHHOZ, HOGY STABIL LEGYEN A CÉLOD, TERVEZD MEG, TŰZZ KI HATÁRIDŐT!

Mostanra meghatároztad, mit akarsz elérni, megvan a motivációd. Nincs más hátra, mint meghatározni, hogy milyen lépéseket teszel céljaid elérése érdekében. Szabj teljesíthető határidőket, hogy összpontosítani tudj a céljaidra, így nem csak a fejedben, az időben is rögzíted a kívánságodat. Ha alulbecsülöd az időt, ne ess kétségbe, egyszerűen told ki a határidőt. Tűzz ki mérföldköveket, hogy követni tudd a fejlődésedet. Ha szükséges, - mert akadályba ütközöl - változtass a terveden, vagy helyezd át a mérföldköveket, de ügyelj arra, ha teljesíted a feladatod, mindig legyen egy újabb, tudd, mi jön utána.


MÁR MEGVAN MI A CÉLOD, MEGTERVEZTED AZ UTAT, AMELLYEL ELÉRED, HÁT LENDÜLJ MOZGÁSBA, CSELEKEDJ!

Egy mérföldkő elérése nem jelenti azt, hogy karba tett kézzel ülj tovább. A siker önbizalmat ad, amivel újabb akadályokat tudsz leküzdeni, maradj mozgásban! A kerékpárt is hajtanunk kell, mert különben megáll. Lendületből sokkal könnyebb megvalósítani az álmaidat, mint mindig újraindulni. Szentelj időt minden nap a feladatokra, lépj ki a komfortzónádból. Tervezz hosszú távon, és ha elég napod van rá, elég kitartó vagy, minden kívánságod valóra válik. A sikerhez idő kell. Úgy érzed neked kevés van? Hogy hol fogod megtalálni ezt az időt? Állíts fel fontossági listát a teendőidben, és azonnal megtalálod a szükséges időt az álmaid valóra váltására. Csak gondold át, mennyi időt töltesz pl. a tévé előtt, nyirbáld meg a napi feladatokra szánt időt pár perccel, és a kapott extra időt szenteld a céljaid megvalósítására. A siker egyedül rajtad áll!!! Légy kitartó és higgy magadban, hogy valóra tudod váltani álmaidat. Minden nap összpontosíts a céljaidra, ismételd amíg beléd nem rögzül és dolgozz rajta, amíg el nem éred!


A SIKER KULCSA AZ ÖNFEJLESZTÉS, ÖNKÉPZÉS

Az általad kívánt célok eléréséhez fontos, hogy tisztában legyél magaddal. Ha már elég lelkes és kitartó vagy, de igazán sikeressé akarsz válni, érteni kell a magad és mások viselkedését, megtanulni mit hogyan csinálj. Ha szükség van rá, tudj változtatni a viselkedéseden, hozzáállásodon. A cél felé való haladás érdekében alakíts ki új szokásokat, légy mindig pozitív, tanuld meg a helyes önértékelést, légy mindenkivel szemben toleráns, érdeklődj az embertársaid iránt és higgy az álmaidban. Ezért nagyszerű dolog az önképzés, ha személyiségben fejleszted magad. Ha szeretnél elérni valamit, ami most még egy kicsit távolinak tűnik, valószínű, hogy másképpen kell csinálni, mint amit eddig csináltál (különben már elérted volna), tehát bele kell tenni valami pluszt!

Hogyan fogod ezt megvalósítani? Ebben tudunk mi segíteni neked! További részletekért keress MOST!

Üzenetet küldhetsz a lenti Kapcsolatfelvételi űrlapon, vagy keress a fenti elérhetőségeimen.


Napoleon Hill A cél meghatározása (videó 10:20 p)


A sikeres ember vs. A sikertelen ember

 A siker 10 tényezője


"A sikeres ember pontosan tudja, mire vágyik, van terve a célja elérésére, hisz abban, hogy meg tudja valósítani a szándékát, és ideje nagy részét a megvalósításnak szenteli.
A sikertelen embernek nincs határozott életcélja, azt hiszi, hogy a siker a véletlen „szerencse" műve, és csak akkor fog bármihez önszántából, ha nagyon muszáj.

A sikeres ember az üzletkötés nagymestere. Elsajátította a befolyásolás művészetét, tudja, hogyan lehet másokra olyan hatással lenni, hogy szívesen közreműködjenek céljai és tervei megvalósításában.
A sikertelen ember viszont állandóan gáncsoskodik. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy a többiek tudomására hozza nemtetszését.

A sikeres ember gondolkodik, mielőtt kinyitja a száját. Megfontolja a mondanivalóját. Arra helyezi a hangsúlyt, amit szeret az emberekben, kedvezőtlen véleményét nem fejti ki, vagy szűkszavúan elintézi.
A sikertelen ember ennek éppen az ellenkezőjét teszi. Előbb beszél, aztán gondolkodik. Zavarba jön, megbánja amit mond, hiszen meggondolatlan szavaival jóvátehetetlen kárt okoz magának, mert neheztelést vált ki embertársaiból.

A sikeres ember csak azután nyilvánít véleményt, hogy tájékozódott, mert mondanivalóját szeretné intelligensen kifejteni.
A sikertelen ember gyakran nyilatkozik olyan dolgokról, amelyekről csekély vagy éppenséggel semmilyen információval nem rendelkezik.

A sikeres ember beosztja az idejét, a jövedelmét, és megfontolja a kiadásait. Csak addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér.
A sikertelen mind az idejét, mind a jövedelmét elpazarolja, s teszi ezt laza nemtörődömséggel, anélkül, hogy tekintettel lenne az értékükre.

A sikeres ember gyakorta érdeklődik mások iránt, különösen azok iránt, akikkel valamiféle lelki közösséget vél felfedezni, és ezekkel a személyekkel ápolja a barátságot.
A sikertelen csak azokkal barátkozik, akiktől remél valamit.

A sikeres ember elfogulatlan, minden tekintetben és mindenkivel toleráns.
A sikertelen ember szűk látókörű, s mivel intoleráns, képtelen felismerni a kedvező lehetőségeket, és megfosztja magát mások jóindulatú együttműködésétől.

A sikeres ember lépést tart a korral, és feladatának tekinti, hogy mindig tisztában legyen azzal, ami történik, nemcsak a saját ügyeit érintő dolgokban, szakmájában, legszűkebb környezetében, hanem az egész világon.
A sikertelen embert kizárólag a saját szükségletei, kívánságai érdeklik, s ezeknek bármi áron — ha törik, ha szakad eleget tesz.

A sikeres ember mindig pozitív beállítottságú és pozitív gondolkodású. Tisztában van azzal, hogy a világban elfoglalt helye és elért sikerei szoros összefüggésben vannak azzal, hogy ő másoknak mekkora szolgálatot tesz. Rendszerint több szívességet tesz, mint amennyit ígér.
A sikertelen ember nem „valamit valamiért", hanem „semmiért vár el valamit", vagyis gyakran számít olyasmire, amit nem érdemel meg. És ha mégsem sikerül az adott dolgot megszereznie, kudarcaiért másokat okol.

A sikeres ember tiszteli a Teremtőjét, és tiszteletének gyakran hangot is ad imák és jócselekedetek formájában.
A sikertelen ember azonban magán kívül senkit sem tisztel, csak a saját kényelmeire van gondja, s mindent, ami a kényelmét szolgálja — akár mások rovására is — megszerez magának, ha módja van rá.

Mindent egybevetve, mind szóban, mind tettben óriási a különbség a sikeres és a sikertelen ember között. De az biztos, hogy minden ember az önmaga felé és a mások felé irányuló szellemi beállítottsága miatt lett az, ami, és tart ott, ahol tart."

Részlet Napoleon Hill Ötvenkét lépés a gazdagsághoz című könyvéből

ELDÖNTÖTTED, hogy meg akarod változtatni az életedet? CSATLAKOZZ MOST SIKERES CSAPATUNKHOZ! Biztos lehetsz benne, hogy minden segítséget megkapsz tőlünk, amire szükséged van!


További részletek érdekelnek? Üzenetet küldhetsz a lenti Kapcsolatfelvételi űrlapon, vagy keress a fenti elérhetőségeimen.



Lecke a vadludaktól

 

Gondolkoztál már azon, hogy miért repülnek V alakban a vadludak?

Amikor egy-egy madár suhint egyet a szárnyával, felhajtóerőt biztosít az őt követő madár számára. Egy V alakban az egész csapat legalább 70%-kal hosszabb utat tud megtenni, mintha a madarak egyedül repülnének. Amikor egy lúd kiesik a V alakból, hirtelen úgy érzi magát, mintha mázsás súly húzná lefelé, és gyorsan visszatér a csapathoz.

Csakúgy, mint a ludak: az emberek, akik azonos irányba tartanak, és közösséget alkotnak, gyorsabban jutnak el céljukhoz, mint azok, akik teljesen egyedül próbálnak haladni.

Amikor egy lúd elfárad, hátra repül, és egy másik foglalja el a helyét a V csúcsán.

Ha az embereknek lenne annyi józan eszük, mint a ludaknak, rájönnének, hogy a sikerük egyértelműen a közös munkájukon múlik, felváltva vállalva a munka nehezét és osztozva a vezetés terhén. A hátul repülő ludak hangos gágogással bátorítják az elsőket a sebesség növelésére. Fontos, hogy a mi hátulról jövő „gágogásunk” bátorító legyen az elől haladóknak. Különben csak gágogás marad.

Amikor egy lúd megbetegszik, két másik lúd is lemarad vele a V alakzatból, és követi, hogy védelmet nyújthassanak számára. Addig maradnak vele, amíg erőre nem kap, és újra repülni tud, vagy amíg meg nem hal. Akkor útra kelnek, hogy beérjék saját alakzatukat, vagy csatlakozzanak egy másikhoz.

Bárcsak mi is ennyire önfeláldozók lennénk, hogy érdemesek lehessünk ilyen barátokra, akik a szükségben mellettünk állnak!

Nem kell tudósnak lennünk ahhoz, hogy tanuljunk ezektől a csodálatos teremtményektől, csak meg kell állnunk, és figyelnünk elég hosszasan.

„Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked. Avagy beszélj a földdel, és az megtanít téged, a tenger halai is elbeszélik néked. Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?” (Jób 12:7-9)

Van, aki hallgat a vadludakra.

„A gazdag emberek hálózatokat építenek, mindenki más pedig munkát keres” Robert T. Kiyosaki Gazdag papa

Az alkalmazotti lét évekig mint egy védőburok vesz körül minket. A főnököd megmondja mit, hogyan tegyél, nincs felelősséged, a fizetésed minden hónapban megkapod, amiből a számláidat egyre nehezebben tudod fizetni. Alkalmazottként, vagy kisvállalkozóként egyre többet kell dolgoznod, hogy többet keress. Hogy el tudd tartani a családodat, másodállást vállalsz, mégsem jutsz egyről a kettőre. Alkalmazottként rengeteg korlát határozza meg tetteinket. Áruba bocsájtod a drága idődet, de sajnos neked is 24 óra áll rendelkezésedre. Így aztán egy nap alatt csak adott összeget tudsz keresni és már benne is vagy a taposómalomban, az idő rabszolgája vagy. Mindebből a főnököd élvezi a legtöbb hasznot. Ahogy telnek az évek, egyre fáradtabb vagy, megbetegszel, egyre ritkábban látod a családodat.

Nézz szembe a tényekkel! Ne kapaszkodj a munkahelyi biztonság illúziójába!

Sikerszorzó - Hatástöbbszörözés - Duplikáció - Másolódás


Gondolkodj másképp! Légy egyszerre egy időben több helyen! Az alkalmazottaknak az üzleti élet misztikus fogalma ismeretlen, és ezt a varázslatot úgy hívják, hatástöbbszörözés! A lehetőségek száma végtelenre gyarapszik, amint megérted a hatástöbbszörözés elvét. A hatástöbbszörözéssel időt nyersz és egységnyi idő alatt több profitot tudsz termelni. Egyre többet tudsz tenni egyre kevesebb erőfeszítéssel.

Ne tékozold el az idődet, mert az elvesztegetett időt soha nem kapod vissza! Ha minőségibb életet akarsz élni, elegendő szabadidőre és pénzre van szükséged, akkor ahhoz a legmegfelelőbb az otthonról irányított, passzív jövedelem termelő üzlet. Egy olyan rendszerrel, amely a hatástöbbszörözés elvén működik.

Az MLM / Network Marketing olyan üzleti modell, mely bizonyítottan a legjobb lehetőség manapság, melyben megtöbbszörözheted magad és olyan eredményeket érhetsz el, amelyre egymagadban soha nem lennél képes. A Network Marketing egy működő módja a passzív jövedelem megteremtésének. Nem igényli az állandó, aktív jelenlétedet, eleinte munka mellett is végezheted, és néhány hónap múlva akár a jelenlegi jövedelmednél is többet kereshetsz, melynek nincs felső határa. Nincs kockázatvállalás, minden lépésedet tapasztalt vezetők segítik, hosszú távon pénzügyileg szabaddá, sikeres emberré válhatsz.

A Network Marketinget elkezdheted anyagi befektetés, idő, alkalmazottak, és szakértelem nélkül, amellyel kiépíthetsz egy élethosszig tartó anyagi biztonságot, amit a jelenlegi állásod soha nem tud biztosítani.



Jó volna tenni valamit? Fogadd el a segítségünket!



Pablo és Bruno Tanmese a csővezetékről (videó 10:21p)

Faktor latin eredetű szó, jelentése: hajtóerő, tényező, összetevő, szorzó


„A sikeres ember az, aki eggyel többször állt fel, mint ahányszor elesett.”. Üzemeltető: Blogger.


Kapcsolatfelvételi űrlap

Név

E-mail *

Üzenet *

*
*

Kapcsolatfelvétel

Nevem: Csikós Ilona

Tagsági kód: 310009373

Tel.: +36(20)9573864

immunerositokave(@)gmail.com

www.immunerositokave.dxn.hu

Üzleti titkok Európa legsikeresebb üzleti vezetőjétől


Sikertörténetek



MLM Siker interjúk


Siker vagy Kudarc?